Vitorlázás

Ki nyert a Fertő tavon?
A Fertő Tavi Vitorlás Szövetség célkitűzései között szerepel a versenysport mellett a túrahajó versenyzés támogatása is. Ennek egyik kiemelkedő eseménye a Fertő tavi vitorlások pályaversenye, amelyre az idén harmadik alkalommal került sor.
A magyar vitorlázók augusztusban már az olimpiáért harcolnak
A 2020-as tokiói olimpiára készülő valamennyi magyar vitorlázónak remekül sikerült a kvótaszerző világbajnokság előtti utolsó nagy verseny. A néhány napja zárult Kieler Wochén Berecz Zsombor és Vadnai Benjamin egyaránt a 11. helyet, Vadnai Jonatán pedig a 23. helyet szerezte meg. Érdi Mári pedig Marseille-ben a Világkupa döntőn második lett, ugyanott a Gyapjas testvérek a 12. helyen végeztek.
Kíváncsi a Balaton ikonjaira?

Ők a cirkálók, megnézheti őket. 

20 fantasztikus fotó a mai Volvo Ocean Matchrace-ről

Ezt az eseményt kizárólag a nézők és a szponzorok szórakoztatására rendezték meg. A futamok 14 órakor kezdődtek, ott voltunk a helyszínen.

Reklám
Ezüst Szalag éjszakai vitorlás verseny

Első alkalommal rendezi meg a Spartacus VE éjszakai vitorlás versenyét a Földvár - Györök - Földvár távon

Suzuki Marine – Többfunkciós mérőműszer

A többfunkciós mérőműszer sokféle információt jelenít meg, például a motor fordulatszámát, a sebességet és a dőlésszöget.

Egy spéci érem jött a legek versenyére

50. Kékszalag – exkluzív interjú Roman Hagara olimpiai bajnok vitorlázóval

Roman Hagara és Hans-Peter Steinacher olimpai bajnokok indulása körül felreppentek pletykák, hírek, melyeknek utána jártunk Hágában a Volvo Ocean Race-en.

Ragyogó képek a legutóbbi Kékszalagról

Képregény kommentár nélkül.

Volvo Ocean Race 2018 – Dongfeng győzelem, beszámoló a helyszínről

A 2017-2018 Volov Ocean Race versenysorozatát nagyon szoros küzdelemben végül a DongFeng Csapata nyerte második a Mapfre harmadik pedig a Team Brunel lett.

Csúszik a Ritz Carlton Yacht Collection indulása

149 lakosztály és 298 vendég lesz a hajókon. Az előfoglalás idén június elejétől lehetséges, így kiderült némi csúszás után csak 2020 elején indul a szolgáltatás.

Telepi Pöffös Nádas Kupa az „alsóörsi Nádasban”

Száz lelkes, vitorlázni és versenyezni vágyó fiatal, balatoni nyár, trükkös szél, jó hangulat, sok-sok vitorlázás, színvonalas rendezés, gyönyörű környezet, finom vacsora – ez jellemezte a Nádas Kupa Sorozat Balatoni Yacht Club által a hétvégén, Alsóörsön megrendezett versenyét.   A Nádas Kupa kezdeményezés a tavalyi évben a Kereked VK ötlete alapján indult útjára annak érdekében, hogy […]

Az eddigi legjobb spanyol eredmény a verseny történetében

A MAPFRE csapat lenyűgöző eredményt produkált a Volvo Ocean Race-en.   Június 24-én, vasárnap véget ért a világ egyik legnagyobb kihívást jelentő vitorlásversenye, a 2017-18-as Volvo Ocean Race, miután a csapatok majdnem 1000 mérföldnyi vitorlázás után célba értek a hollandiai Hága városánál. A MAPFRE csapat az utolsó, 11. szakaszt 3 nap 3 óra 39 perc […]

Reklám
Sportos regatta hétvége Földváron
Szombaton reggel 8 óra tájékán még 17-23 csomós északi szél fújt, ami a 10 órás rajt időpontjára kicsit mérséklődött. A Spari telep partszakaszára merőlegesen kitett, félszeles rajtvonal nem volt túl nagy ...
13x

Esterházy Regatta

Idén harmadik alkalommal került megrendezésre az Esterházy Regatta a Fertő tavon. A Fertő Tavi Vitorlás Szövetség célkitűzései között szerepel a versenysport mellett a túrahajó versenyzés támogatása is. Ennek egyik kiemelkedő eseményeként rendeztük hétvégén a Fertő tavi vitorlások pályaversenyét. Ez egy jó hangulatban zajló társadalmi esemény kikötőnkben, ahol a vitorlázók és családtagjaik egy kellemes hangulatú baráti […]

Most hétvégén: Ezüst szalag!

Június 30-án, szombaton 18 órakor rajtol Balatonföldváron a különleges kihívást jelentő Ezüst szalag éjszakai túraverseny mezőnye. Előtte 15 órától kormányos értekezlet és fogadás a Spartacus klubban. A verseny nyomkövetésének technikai partnere a Kwindoo.   Elkészült az Ezüst szalag örökös vándordíj is, amelyet itt mutatunk be először a nyilvánosságnak. A több mint egy kilós ezüst trófeát […]

O’pen Bic-ek Balatonmáriafürdőn

A szokásos időpontban az iskolai évzárók utáni hétvégén lezajlott a III. BMVI Kupa Balatonmáriafürdőn. Idén négy egyesület összefogásaként az első állomása volt az I. RS Feva & O’pen Bic Kupának ez a verseny. Ebben a sorozatban mutatja meg magát Magyarországon először az Európában már népszerű O’pen Bic hajóosztály. Nem titkolt célja az osztálynak, hogy 2019-re […]

Időutazásra és remek versenyre készülhetnek

A szervezők csupán egy dolgot nem ígérhetnek biztosan.   Azt, hogy minden szempontból ideális szél fogadja majd a résztvevőket. Ezt nem tudják ugyanis befolyásolni. Azt viszont biztosan ígérhetik, hogy a vízen és a parton is mindent megtesznek azért, hogy a Subaru-Egis Kupa mezőnyének tagjai, ismét egy kiválóan szervezett versenyen vegyenek részt. A helyszín ezúttal is […]

Vigyázz, kész, rajt! – így tedd versenyképessé túrahajódat
Molnár Gábor: Örömmel mutatjuk meg a hajó szépségeit!

A többiek után most jöjjön az Inyama. 

Litkey Farkas: A legélvezetesebb pedig...

Mi a jó a Kékszalagban és milyen a versenyszellem. Litkey Farkas elmondja. 

Reklám
Erre számíthat a Kékszalag legjobb női kormányosa

Különdíjat kap az abszolútban legjobb eredményt elérő női kormányos. 

Mi kell hozzá?

A legfontosabb kellékek a július 26-án Balatonfüredről rajtoló 50. Kékszalag Erste Nagydíjon való induláshoz.  

Komoly fordulat az időjárásban

Erre a kombóra számíthat most hétvégén a Balatonon: napsütés, erős szél, még erősebb széllökésekkel. (Frissített változat.)

Láng Róbert: Ha nincs jó csapat, akkor nem ér semmit

Kékszalag másképp: körbe a szárazföldön

Koós János elesett a kertjében, maradandó sérülést szenvedett
Nem örült Koós János annak a hírnek, amit orvosaitól kapott. Még tavaly januárban esett el a kertjében, kificamodott a válla, ám a rehabilitáció után sem tudja felemelni karját. Így a vitorlázásról is le kell mondania.
Ha valaki úgy érzi, akkor sem vesztett...

Aki kétszer is lelépte a férfiakat

Tramontana – Sennebogen kupa végeredmény

Múlt pénteken nevezéssel kezdődött a 2018 évi Tramontana-Sennebogen Kupa. Folytatva a korábban elkezdett sorozatot, idén is zászlójelzések kerültek a versenypólók hátára. Idén a még eddig kimaradt, de versenyeken előforduló jelzések közül az egyéni és csoportos visszahívó, az „M” „Y” lobogó és a befutó volt soron. A nevezés mellé a megszokott módon hideg falatok és a […]

A végjáték előtt

Határozottan az izgalmas lesz a Volvo Ocean Race befejező szakasza. A Göteborg – Hága távon még három hajó esélyes a végső győzelemre. A MAPFRE, a Brunel és a Dongfeng. Az alábbiakban az utolsó In-Port Race összefoglaló videója látható:  

A J osztály története – Rainbow

  Hossza: 39,89 méter Vízvonalhossz: 26,90 méter Szélesség: 6,42 méter Vízkiszorítása: 167 tonna Eredeti tervező: William Starling Burgess Módosított tervek: Dykstra Naval Architects Vízretétel: 2012, Holland Jachtbouw Miről lehet felismerni: Fekete test, vörös fenék és modern szürke rudazat verseny boommal.   1934 május 15-én a William Starling Burgess által tervezett hajó vízre került Bristolban, a Herreshoff műhelyben. Azért építették, hogy 1934-ben megvédje […]

Magyar Géza 1944 – 2018

  Egy baleset szakította ki őt váratlanul közülünk, mert az ideje még messze nem járt le, kellett volna Ő még nagyon a világunkba.   Bár fiatal korában sokat versenyzett, ügyes rephollandi mancsaft volt, talán olykor még válogatott is a hetvenes években, de nem lett olimpikon vagy sokszoros magyar bajnok. Mégis rengeteg szállal kötődött a vitorlázáshoz, […]

Küzdelem az elemekkel

A Hold mondja meg, mikor

Látványos csaták!

Gyenge szél, remek hangulat, jó versenyek minden osztályban. Így lehetne a legrövidebben összefoglalni a Fa Magyar Szörf Bajnokság második fordulójának eseményeit, amelyet a múlt hétvégén tartottak meg Balatonfűzfőn, s amely egyben a Közép-európai kupa versenye is volt, így öt ország nyolcvan versenyzője vett részt rajta.   A népes mezőny okán még akkor is elképesztően szoros […]

Szloszjár Gábor: A legénység meg tudja nyerni a versenyt, a kapitány meg el tudja veszíteni!

Két győztes? Ez hogy lehet?

Nem, nem holtversenyről volt szó. Egész más történt. 

Folyamatosan fejlődik és fantasztikus

Raffica a Bol d’Or-on

Eredményesen szerepelt a Raffica Sailing Team a 2018-as Bol d’Or vitorlásversenyen   A Bol d’Or a világ legjelentősebb belső tavi regattája, amelynek története egészen 1939-ig nyúlik vissza, és minden évben vitorlázók százait mozgatja meg. A verseny helyszíne a svájci Genfi-tó, ahol a több mint 500 hajó mintegy 123 kilométert (66,5 tengeri mérföldet) tesz meg Genftől […]

Akkor most  150, 155 vagy közel 160 kilométerről beszélünk?

Nincs konkrét válasz, de elmondjuk, hogy miért. 

Best of Bol d’Or Mirabaud 2018
Beszámoló napról napra

A Csoki kupa az egyik legjelentősebb balatoni nemzetközi ifiverseny, az idén a hazaiakon kívül horvát, lengyel, osztrák, szlovák és török vitorlázók is érkeztek Balatonföldvárra. Összesen másfél száz hajó küzdött idén a helyezésekért. Több hazai édesipari és élelmiszer-kereskedelmi cég támogatja évek óta a versenyt, a futamok között körbejár a csokihajó, amelyről óriási választékban jut el a […]

Érdi Mári második a Világkupa döntőben !

Jól haladnak a magyar vitorlázók a tokiói olimpia felé vezető úton.     Remek eredményeket értek el a magyar vitorlázók a Marseille-ben rendezett Világkupa döntőjében. Érdi Mári a vasárnapi éremfutamon elért második helyével és két futamgyőzelmet begyűjtve végül összetettben a második végzett. A Gyapjas Zsombor és Gyapjas Balázs alkotta páros is szép eredményt ért el, […]

Érdi Mária ezüstérmes a vitorlázó világkupa-döntőben
Érdi Mária ezüstérmet nyert Laser Radialban a vitorlázók olimpiai hajóosztályainak világkupa-döntőjében.
Reklám